2016. április 19., kedd

Speciális érdeklődési területekről beszélni

A legtöbb aspi arról ismerszik meg, hogy sokat és szívesen beszél a speciális érdeklődési területéről. Van, aki viszont nem hozza szóba a kedvenc témáját, vagy ha igen, szégyelli, hogy megtette. Ebben a posztban ennek a hallgatásnak, illetve ennek a szégyenérzetnek a lehetséges okait boncolgatjuk AC közreműködésével. Valószínű, hogy a lista még így sem teljes, természetesen szívesen fogadunk észrevételeket kommentek formájában.

A legtöbb aspergeresben már kiskorában megvan az igény arra, hogy megossza a speciális érdeklődési köreit és az azzal kapcsolatos felfedezéseit másokkal. A bezárkózás tehát valószínűleg nem annyira az illető személyiségének, hanem a környezeti hatásoknak köszönhető. Ez az állítás elsőre paradoxnak tűnhet, mivel sokan úgy gondolják, hogy az aspergeresek természetüknél fogva introvertáltak, így nincs is olyan nagy igényük a szocializálásra. Ez egyrészt egy téves, sztereotipizáló, és egyben káros gondolat; ráadásul egy introvertált aspi számára is komoly lemondást jelenthet az, hogy ne beszéljen az SI-jéről. Mi vesz rá egy aspit, hogy mégis így tegyen?

1. Perfekcionizmus

Ahogy arra Tony Attwood is utal a nemrég magyarul is megjelent, Az Asperger-szindróma kézikönyve című könyvében, az autisták sok esetben az SI-téma iránt mutatott lelkesedésük miatt a téma szakértőivé válhatnak a környezetük szemében. Ez egyrészt pozitív, hiszen megerősítheti az illető önbizalmát és a szakmai előmenetelét, viszont ezzel együtt egyoldalúvá is teheti az önértékelését a szociális téren elért kudarcai miatt. Vannak, akik ezt felismerik, és félig-meddig tudatosan kompenzációs stratégiaként alkalmazzák: úgy érzik, hogy a környezetük elnézi nekik a szociális ügyetlenségüket, ha kellően hosszú monológokba bocsátkozva demonstrálják, milyen sokat tudnak a kedvenc témájukról.

Sokan viszont ebből arra a következtetésre jutnak, hogy a kevésbé előnyösnek tartott tulajdonságok kompenzálásaképp 150 %-os teljesítményt kell nyújtaniuk a speciális érdeklődési területükön. Ez erősítheti az aspergereseknél egyébként is gyakori szorongást és perfekcionizmust. Mivel lehetetlen egy témáról mindent tudni, ezért vannak aspik, akik azért nem beszélnek szívesen a speciális érdeklődési területeikről, mert félnek, hogy kevesebbet tudnak a témáról, mint amennyit a környezetük elvárna tőlük. Vagy ha beszélnek a témáról, akkor általában a mondandójukat teletűzdelik olyan félmondatokkal, hogy „nem akarok hülyeséget mondani, de”.  Utóbbi magatartás persze részben annak is köszönhető, hogy a speciális érdeklődési terület kiemelt fontossággal bír az aspergeresek számára, és szégyellik, ha pont ők nem tudnak egy erről szóló kérdést megválaszolni. Van, aki már azért is hülyén érzi magát, ha egy, a hallgató számára huszadrangú kérdésben esetleg tévedett. Ezek a magatartásformák egyben az illető önbizalomhiányát és szorongását tanúsítják, amit a beszélgetőpartner(ek) is érzékel(nek).

2. Abuzív emberek, akik kihasználják az SI-téma iránti lelkesedést

Gyakori, hogy egy aspi tud arról, hogy egy beszélgetésnek több mögöttes jelentése lehet, ugyanakkor a konkrét beszédhelyzetekben ez nem jut eszébe. A cikk egyik szerzője például több ismerkedő jellegű, előbb-utóbb a speciális érdeklődési területére kilyukadó beszélgetésről gondolta azt, hogy szigorúan a téma a beszélgetés lényege, és nincs más mögötte. Pedig ezek a bemutatkozó találkozások gyakran azt is meghatározzák, hogy milyen irányt fog venni a két ember kapcsolata a továbbiakban.

Vannak például olyan, rossz szándékú emberek, akik az illető önbizalomhiányát és téma iránti lelkesedését akarják kihasználni. Egy-egy beszélgetés alkalmával a rosszindulatú emberek felmérik, hogy ez a téma nagyon fontos a másiknak, így könnyen lehet zsarolni vele, és a speciális érdeklődési területet a manipuláció eszközének használják. Például van, aki a speciális érdeklődési terület belebegtetésével próbál rávenni valakit olyasmire, amire már korábban egyértelműen elutasító választ kapott.

Sok potenciális bántalmazó figyelmesen végighallgatja az általában igen részletes és kimerítő SI-monológokat. Ez egy aspergeres számára szokatlan lehet, hiszen más embereknél gyakran inkább azt tapasztalják, hogy pár perc után jelzik, hogy szeretnének témát váltani. A bántalmazó célja ezzel az lehet, hogy demonstrálja, mennyivel megértőbb, mint az aspi környezete, ő végighallgatja a speciális érdeklődési területről szóló értekezéseket. Később, amikor már sikerült elnyernie az aspi rokonszenvét és közelebbi kapcsolat alakul ki közöttük, akkor ő is ugyanúgy leszólja ezeket a monológokat, mint sokan mások – ez sok aspit megzavar, hiszen korábban nem ezt tapasztalta. Ilyenkor óhatatlanul saját magát kezdi el hibáztatni, és azon gondolkodni, vajon ő mit rontott el – holott az ő viselkedése teljesen logikus, hiszen korábban a bántalmazó nem jelezte, hogy bármi gondja lenne vele. (Természetesen nincs azzal gond, ha valaki csak később jelzi, hogy zavaró számára egy viselkedésforma, de általában ilyenkor a bántalmazó leszólja a másikat, nem pedig csak egyszerűen jelzi, hogy ha valami neki mégsem cica.) Ennek a stratégiának a hosszú távú célja az önbizalom letörése és a dominancia megszerzése a kapcsolaton belül.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy honnan lehet megállapítani a kezdeti szakaszban, hogy az illető jó szándékkal közelít-e, és a nyitottsága valóban őszinte?

Általában a túl nagy nyitottság is gyanús, különösen hosszabb távon. Ahogy a Minden relatív blogon említésre került már, közvetve az is csak látszólagosan szolgálja az autisták érdekét, ha valaki egyáltalán nem húz határokat velük szemben. Természetesen lehetséges az, hogy valaki őszintén nyitott legyen a monológokra, viszont ezek általában rövid ismeretség után csak azok számára érdekesek, akik jártasak a témában, és tudnak is reagálni rá.

Természetesen vannak más jelek is, amikből nem könnyen, de fel lehet ismerni, ha valakinek a nyitottsága nem őszinte. Az első és legfontosabb az, hogyan érezzük magunkat a másik jelenlétében. Ha rosszul, az már egy intő jel, még akkor is, ha nem tudjuk magunknak megmagyarázni az okát. Ez nem csak aspikra érvényes, de mivel sok aspi nehezen ismeri fel az érzéseit, ezért a saját érzéseink monitorozása kiemelt fontosságúnak számíthat.
Az is elég árulkodó, ha a másik fél folyamatosan szívességeket kér, és/vagy aránytalan mértékben felháborodik, ha ezeket nem teljesítik. Fontos, hogy egy aspi semmivel sem tartozik azért, ha meghallgatják. A gesztust természetesen lehet értékelni, de ha valaki ezért cserébe szívességeket kér, akkor a nyitottsága és a kedvessége nem őszinte.

Van, aki inkább az SI-témát használja ki. Jellemző veszélyforrás lehet, ha egy aspergeres speciális érdeklődési területe egy másik ország. Szintén Tony Attwood ír arról, hogy sok aspit részben azért vonzanak más országok, kultúrák, mert úgy érzik, hogy amiatt nem fogadják el őket, mert rossz helyre születtek. Az SI-országból származó rossz szándékú emberek ezt könnyen érzékelhetik. Éppen ezért egy SI-országba szóló meghívás is hordozhat magában veszélyeket, bármennyire is csábító az ajánlat. Abban az esetben pedig kifejezetten gyanús, ha csak nagyon rövid ismeretség után történik. Különösen, mivel a saját megszokott közeg helyett egy teljesen idegen közegbe kerül az ember, ahol a közelben sok esetben nincs olyan ember, akiben tényleg megbízhat, és akinek szólhat, ha baj van.

3. Korábbi rossz visszajelzések

Gyakran előfordul, hogy a közvetlen környezet az SI-re negatívan reagál, ami döntően háromféle módon nyilvánulhat meg:
  • sokallják az SI-ről szóló beszédmennyiséget;
  • az SI-vel töltött időt tartják túlzónak,
  • vagy pedig magát az SI témáját kifogásolják.
Mindhárom esetben nagyon sokat számít, hogy a kritikát megfogalmazó fél hogyan közli a mondanivalóját. Természetesen előfordul, hogy egy aspi állandóan visszatérő, részletekbe menő és néhol csak általa érthető SI-monológját egy kívülálló megterhelőnek érzi – ez esetben viszont nem mindegy, hogy ennek hogyan ad hangot.

Sok aspi találkozik azzal a reakcióval, hogy „unom már, hogy ennyit beszélsz erről”. Ez a téma és/vagy az egyén leszólásaként is értelmezhetők, hiszen ilyenkor nem az információ mennyiségén van a hangsúly. Fontos lenne a kritikát úgy megfogalmazni, hogy érződjön belőle, nem magával a témával van gond, még kevésbé a személlyel, csupán a beszédmennyiséggel vagy adott esetben a szó elterelésével.

Sajnos előfordul, hogy a környezet más módon is kifejezésre juttatja, hogy nem igazán pártolja a speciális érdeklődési körök meglétét. Az olyan megjegyzések, mint amilyen pédául, hogy „mással is tölthetnéd az idődet” vagy „ha a tanulásra fordítanál ennyi időt, nem ott tartanál a suliban, ahol” azt sugallják, hogy az SI-vel töltött idő felesleges, értéktelen.

Talán még inkább önbizalomromboló hatású, ha magát a témát szólják le nyílt vagy burkolt formában. Jellemző példa erre, amikor mások azt mondják, hogy „ha majd megjön az eszed, rájössz, hogy értelmesebb dolgok is vannak”, „gondolom, ez a téma nagyrészt nálad kisebb gyerekeket foglalkoztat”. Az ehhez hasonló megjegyzések egyben azt sejtetik, hogy a beszélő szerint csak az ő értékrendje a helyes, és aki másként határozza meg, mivel érdemes többet foglalkozni, annak bizonyára még nem jött meg az esze, vagy túlságosan gyerekes (amit a legtöbben szintén negatívumnak szoktak értékelni).

Az SI-k leszólása egyébként aspik közt is előfordul. Egy kevesebb önbizalommal rendelkező aspi, aki valószínűleg maga is kapott már az SI-jére vonatkozó, nem építő jellegű kritikát a saját SI-je érdemlegességének bizonyítása érdekében szükségét érezheti annak, hogy más SI-jét negatívan minősítse.  Ez jellemzően a témák rangsorolásában nyilvánul meg. Nem ritkák az olyan lesajnáló megjegyzések, mint például, hogy „a szintén érintett öcsémet csak a menetrendek érdeklik, nem tudom, így lesz-e belőle valaha valami”, vagy hogy „az én SI-m szakmai körökben nagyobb elismerésnek örvend, mint X-é”, „a barátnőmmel nem lehet értelmes dolgokról beszélgetni”.

Ha egy szülő úgy látja, hogy az aspergeres gyereke az SI-jével töltött idő miatt elhanyagolja a kötelességeit vagy az egyéb fontos teendőit, vagy hogy a gyerek semmilyen más témára nem nyitott, a fenti kritikus megjegyzések helyett megpróbálhatja az SI segítségével motiválni más tevékenységekre. Ennek hatékonyságát egyébként Temple Grandin több előadásában és könyvében hangsúlyozza. Például ha egy aspinak a kecsketenyésztés a speciális érdeklődési köre, akkor olyan szöveges matekfeladatokat is ki lehet találni gyakorlásképpen, amikben kecskék szerepelnek. Felnőtt érintettek tudatosan is alkalmazhatják ezt, hiszen legtöbb SI egyszerűen túl sok környezeti kapcsolódási ponttal rendelkezik ahhoz, hogy kizárólag önmagában, csak egy behatárolt területen lehessen kezelni.

4. Megosztó SI-témák

Ahogy már korábban is volt róla szó, gyakran a téma fogadtatása sem a legcicább. Persze tény, hogy vannak kellemetlen, vagy legalábbis megosztó kérdések, amikről nem mindenki beszél szívesen. Ilyenek például a szex, a politika, vagy az erőszakkal kapcsolatos dolgok. Visszautalva Tony Attwood már említett könyvére, az erőszakos jellegű SI-témák, mint amilyenek a kések, fegyverek, háborúk, sokszor valamilyen traumatikus élményre vagy a bántalmazásra vezethetőek vissza, és gyakran az aspi elkeseredettségét, bosszúvágyát jelenítik meg.

Az erőszakos témák iránti vonzalom sokakat megijeszt, azonban az erőszakos témák mögött gyakran nagyon sebezhető önértékelés rejlik. Éppen emiatt nagyon sokat számít, mások hogyan kommunikálják, ha nem szeretnének a témáról hallani. Mind a megosztó, mind az erőszakos témák esetében érdemes jelezni, hogy ezek a kérdések megosztóak, egyesek számára felkavaróak. Sok aspinak kifejezetten segít, ha racionális indokot kapnak arra, hogy amit csinálnak, az miért nem szerencsés. Például az, aki Jugoszláviából menekült Magyarországra, nem biztos, hogy szívesen beszélne hasonló témákról, hiszen elég öldöklést láthatott korábban a délszláv háborúk idején. Ugyanígy, ha valakinek a politika a speciális érdeklődési területe, érdemes megmondani neki, hogy sokan később még ellene fordíthatják, hogy megismerték a politikai nézeteit.

Ha viszont mások folyamatosan azt ismétlik, hogy ez a téma rossz, és éreztetik, hogy erről egyáltalán nem szabad beszélni, akkor lehet, hogy az aspergeres már csak dacból is fordul egyre erősebben a kedvenc témája felé. Ugyanakkor a fenti reakciók miatt könnyen az rögzülhet, hogy az SI-ket kivétel nélkül szégyellni kell, és beszélni sem szabad róluk.

5. A környezet elvárásai

Előfordul, hogy a környezet el nem fogadásából vagy kritikus megjegyzéseiből alakul ki egy SI – ezek leginkább szetereotípiákhoz, ezeken belül pedig gyakran gender-elvárásokhoz köthetők. Ha például egy aspilányt azért kritizálnak a szülei vagy a kortársai, mert szerintük nem ad eleget a külsejére, kialakulhat nála egyfajta kényszeresség a szépségápolás, az öltözködés vagy a testedzés irányába. De ez akár kimondatlan elvárásokból is következhet, hiszen a nőket alapból arra szocializálják, hogy a külsejüknek döntő szerepe van az érvényesülésükben – ezért ha egy aspilány úgy érzi, hogy nincsenek sikerei a szocializáció terén, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy az érvényesülés érdekében a külsején kell változtatnia. Egyes statisztikák szerint az Asperger-szindrómás lányoknál éppen emiatt gyakoribb az anorexia kialakulásának lehetősége.

Az így kialakult SI nem természetes, hiszen nem saját érdeklődésből, hanem külső nyomás hatására alakul ki. Bár a szépségápoláshoz ehhez hasonló népszerű SI-k segíthetnek az aspergereseknek abban, hogy a kortárs csoporttal könnyebben megtalálják a hangot, de az alapvető problémát nem oldja meg. Ettől még érezhető marad, hogy ő más módon érdeklődik egy olyan terület iránt, amiről a legtöbben csak felszínesen csevegnek, és a szociális esetlenség sem fog egy népszerű SI hatására egyik napról a másikra megváltozni.

Az emberi kapcsolatok kialakításának javításához márpedig a szociális készségek fejlesztése szükséges – egy öntudatos aspi pedig előbb-utóbb eljut odáig, hogy felismerje, nem arra vágyik, hogy mások csupán a külseje vagy a népszerű SI-je miatt ismerjék el. Eddig a felismerésig viszont sok energiát fog beletenni a környezeti elvárásokból kialakult SI-be, amelyet normál esetben másra, akár egy természetes érdeklődéséből kialakult speciális érdeklődési területébe is fektethetne. Annak ellenére, hogy például a szépségápolás egy társadalmi elvárás, sokan lenézik azokat a lányokat, akik csak a külsejükről beszélnek – így ezek az aspergeres nők ismét azzal szembesülnek, hogy az érdeklődésük tárgya értéktelen. Hogy ha valakinek az az általános tapasztalata, hogy a speciális érdeklődési területe – legyen az népszerű vagy népszerűtlen téma – értéktelen, akkor nagyon könnyen bezárkózhat. A nagyfokú SI-témával való azonosulás miatt ez rombolja az aspergeresek önbizalmát is.

Ezen kívül a környezet autizmusról alkotott sztereotípiái nem szűnnek meg, így az aspi folyamatosan olyan visszajelzéseket kaphat, hogy „te nem lehetsz aspi, hiszen törődsz a külsőddel”, vagy hogy „te nem is lehetsz aspi, hiszen ugyanaz érdekel téged, ami a többi lányt”. Ez magyarázkodásra késztethet, rosszabb esetben az identitás megkérdőjelezéséhez vezethet.

Sokan amiatt is megkérdőjelezik mások aspiságát, mert szerintük nem beszélnek eleget a speciális érdeklődési területeikről, azonban éppen a fentiek miatt nem túl méltányos dolog ezt számonkérni. Amikor egy öndiagnosztizált aspi megkér másokat, hogy ne döntsék el helyette, hogy lehet-e aspi, amögött pontosan az ezekhez hasonló tapasztalatok rejlenek, amiket általában az illető nem szívesen oszt meg másokkal. Mivel sok bántalmazott embernek komoly nehézséget okozhat később határokat húzni, és mivel egy aspi nehezebben méri fel, pontosan mi az, amivel visszaélnek, ezért sokan inkább teljesen kizárják a környezetüket a speciális érdeklődési területeikből. Vagy ha nem, akkor is szoronganak attól, hogy vajon mit fog kezdeni a beszélgetőpartnerük azzal, hogy tudja, mennyire rajonganak bizonyos témákért. Az is előfordulhat, hogy az illető aspi megpróbál kompromisszumot kötni és csak néhány informatív mondatot közölni az SI-jéről, ugyanakkor nehéz felmérni, mi számít éppen elegendő mennyiségű információnak. Ez segítheti a beilleszkedést az NT-k közé, de ettől még mindig megmarad a meg nem értettség érzése.