2016. augusztus 28., vasárnap

SI és személyiség

Észrevettem, hogy az egyik leggyakoribb dolog, amiről ezen a blogon írni szoktam, a speciális érdeklődési terület. Nyilván köze van ehhez, hogy ilyenkor még ha nem is nevezem néven a témát, ilyenkor is erre gondolok, vagy az ehhez való viszonyomra. Másfelől a téma felülreprezentációja annak is köszönhető, hogy úgy érzem, ez az egyik olyan dolog, amit az NT-k nem nagyon tudnak hova tenni velem kapcsolatban. Bármennyire próbálom rejtegetni, előbb-utóbb ki szokott derülni, mi az a téma, ami nagyon intenzíven érdekel. Ezzel nem csak azért van gond, mert nem mindig látom át azonnal, ha valaki ezzel manipulálni akar, hanem azért is, mert kiszolgáltatottá tesz; úgy érzem, túlságosan is megnyílok ilyenkor mások előtt, másfelől nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy erről beszéljek, vagy egyáltalán, megemlítsem a témát. Még nehezebb, ha az ember nem tud bizalmi fokozatokat kiépíteni, és vagy túl zárkózott, vagy pedig túl sok mindent oszt meg magáról, és túl nyíltan viselkedik másokkal, főleg, ha egyébként az utóbbi viselkedés az alapértelmezett.

Részben nyilván a negatív tapasztalatok és az érzelmi töltet miatt gondolom túlságosan bizalmasnak, ha valaki észreveszi az intenzív rajongást egy bizonyos téma iránt, de egyszersmind azt is gondolom, hogy a speciális érdeklődési terület tárgya nagyon árulkodó. Korábban volt már szó arról, hogy Tony Attwood rendkívül helytálló meglátása szerint a speciális érdeklődési terület tárgya reflektál az illető lelkiállapotára is. De egyben azt is gondolom, hogy maga a téma sokat elárul az illető személyiségéről is, bár nyilván nagyban függ ez attól is, hogy mik voltak az első benyomásai, amikor először hallott a témáról. De az sem véletlen véleményem szerint, hogy ez az adott téma fogta meg az illetőt, még akkor sem, ha bizonyos tényezők segítettek abban, hogy felfedezze azt magának.

Gyakori, hogy az SI-vel való azonosulás miatt az aspi keresi is a hasonlóságokat és a párhuzamokat az SI-jével. Ez persze lehet erőltetett, vagy első ránézésre annak tűnhet, azonban véleményem szerint ez a magatartás és az a gondolat, hogy vannak bizonyos hasonlóságok az illető és az SI-témája között, egyáltalán nem megalapozatlan. Ha például egy ország az ember SI-témája, akkor elképzelhető, hogy párhuzamot tud vonni a saját sorsa és az ország története között, vagy közel érzi magához az SI-országa mentalitását, az ottani emberek szokásait, stb. (és persze ezeknek bármilyen kombinációja). Az én speciális érdeklődési területemhez köthető például egy olyan személy, akiről a következőket mondták: „... nagyon nyílt és szilárd jellemű ember. Nagyon őszinte, és ez sokszor gondot okoz neki. Ugyanakkor nem elég körültekintő, és nem figyel oda eléggé arra, hogy hol és kivel beszél”, ami egy teljességgel ismeretlen probléma bizonyos extrovertált aspik előtt, akik gyakran túlságosan is közvetlenül viselkednek másokkal, és folyton Bajba Kerülnek emiatt :P Visszatérve az eredeti gondolatra, a hasonlóságok megtalálása emellett szerintem valamilyen szintű önbizalmat is adhat, hiszen még ha ezek a tulajdonságok nem is feltétlenül pozitívak, sokkal könnyebb ezeket elfogadni, ha olyasvalamihez lehet kötni, amit egyébként szeretünk.

A fentebb elgondolásomban nemrég egy fórumos hozzászólás erősített meg, amiben az illető hangsúlyozta, hogy az érdeklődési területem a személyiségem része. Ezt nagyon igaznak érzem. Sok tapasztalatot a speciális érdeklődési területen keresztül lehet megszerezni, amik nem léteznének, ha más speciális érdeklődési területem lenne, vagy legalábbis másmilyenek lennének. Egyben én magam is érzem, hogy minden SI-m kicsit más, és az ezekkel való foglalkozás is valamilyen szinten átalakít.

Szerintem részben ezek miatt a közös pontok miatt is gyakori az, hogy egy aspi nagyon erősen azonosul a speciális érdeklődési területével (részben pedig nyilván amiatt, mert úgy érzi, ez a téma menedéket vagy közösséget biztosít számára, ahogy erre szintén Attwood mutatott rá). Sokan nem értik, miért esik annyira rosszul egy aspinak, ha megjegyzéseket tesznek az SI-témájára; gyakran elhangzik, hogy „nem rád tettem megjegyzést, hanem a témára”, „nem értem, miért nem lehet kritizálni ezt a témát”, „attól még, hogy te idealizálod ezt a témát, még nem tökéletes”. Utóbbival egyébként én személy szerint tisztában szoktam lenni, sőt, én magam is képes vagyok kritikával viszonyulni a témához, annak ellenére, hogy kívülállók számára úgy tűnhet, hogy tökéletesnek gondolok mindent, ami ezzel kapcsolatos. De másnak érzem a saját magam által megfogalmazott kritikát. Mások megfogalmazásainál nem lehetek biztos abban, hogy nincs-e a megjegyzéseik miatt valamilyen mögöttes szándék; például nem akarnak-e burkoltan arról meggyőzni, hogy a téma szerintük nem éri meg, hogy ennyi időt töltsek vele. Természetesen van olyan, amikor tényleg túlságosan is idealizálja valaki az SI-jét, és később csalódások érhetik; viszont a túlzott idealizálást nem a becsmérlő megjegyzések fogják letörni. Gyakran elhangzik, hogy az illető „csak viccelni próbált”; azonban ilyenkor nem ok nélkül fordul elő, hogy az aspi mégis komolyan veszi. Van az a sztereotípia, hogy az aspik nem értik a viccet; én azonban úgy gondolom, hogy itt nem a tréfa értelmezése okoz gondot, mint inkább az, hogy a megjegyzés az aspi számára egyáltalán nem tűnt viccelődésnek (és egy NT ezt ugyanígy értékelné), vagy túl bizalmaskodónak érezné az illetőtől az ezzel való poénkodást.

Éppen emiatt a személyes kapocs miatt gyakran nehéz – legalábbis számomra – az SI témára tett lesajnáló megjegyzések mellett szó nélkül elmenni, és nem magamra venni. Ez különösen kellemetlen, amikor az ember SI-jét egy megosztó téma képezi, például egy politikai mozgalom, mert ilyenkor olyan megjegyzések is elhangozhatnak, hogy „látszik, hogy ez a mozgalom nem fogadja el a vélemények sokszínűségét”, „látszik, hogy ez nem egy demokratikus mozgalom”. Ez arra ösztönözhet, hogy az illető egy idő után ne akarja megosztani az SI-jét vagy az azzal kapcsolatos nézeteit. És mivel nem mindig könnyű felmérni, hogy a hallgatóság nyitott-e erre, így még olyan helyzetekben sem hozza fel, amikor a hallgatóság nyitott lenne a témára. Ebben az is a kellemetlen, hogy egyben olyan, mintha nem akarnád felvállalni, hogy ez a téma hozzád tartozik és fontos neked. Remélem, az LMBT olvasók nem sértődnek meg a hasonlatért, de kicsit olyan, mint amikor egy leszbikus/meleg pár a korábbi rossz tapasztalatok miatt inkább nem meri felvállalni a kapcsolatát mások előtt, ami nagyon kellemetlen és meghasonlottságot idéző érzés.


Épp emiatt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az SI-t becsmérlő megjegyzések, még ha nem is személyesnek szánják őket, nagyon is személyesen tudnak érinteni egy aspit. Nem azt mondom persze, hogy nem lehet kritikusan hozzáállni a dolgokhoz, vagy hogy nem lehet kritikus megjegyzéseket tenni a témára az aspi jelenlétében, hiszen a valódi párbeszédhez valóban fontos adott esetben a nézőpontok ütköztetése. Viszont érdemes kerülni a becsmérlő, nem konstruktívnak szánt megjegyzéseket, hacsak nem olyan a kapcsolat a beszélgetésben résztvevők között, hogy helyén tudják kezelni az ezzel kapcsolatos ironizálást.