2017. március 26., vasárnap

Valóban gyűlölik az autisták az NT-ket?


Sok neurotipikus úgy gondolja, hogy amikor az autistákat érő hátrányokról írunk, akkor a neurotipikusokat szidjuk. Ez a nézőpont nemcsak a neurodiverzitásról szóló diskurzusban van jelen, hanem bármilyen alulprivilegizált csoport érdekvédő mozgalmánál megfigyelhető. A privilegizált csoport ilyenkor azzal vádolja a saját magáért kiálló, hátrányos helyzetben lévő csoportot, hogy gyűlöletet szít a többségi csoport ellen, vagy őket teszik felelőssé minden egyes problémáikért. Érdemes megfigyelni, hogy sokan úgy gondolják, hogy a feministák gyűlölik a férfiakat, vagy kizárólag olyan személyek vallják magukénak a céljaikat, akik valamilyen okból kiábrándultak a férfiakból. Ez természetesen sokak számára taszítóvá teszi ezeket a mozgalmakat, és megkezdődik az alulprivilegizált csoport felosztása „jókra” és „rosszakra” – „jónak” minősülnek azok, akik támogatják az épp aktuális rendszer fenntartását, vagy az adott kereteken belül próbálnak meg szélesebb mozgásteret kivívni magukna, „rosszaknak” pedig, akik újragondolnák magukat a kereteket is. A feminizmusnál maradva, sok férfival lehet találkozni, aki elutasítja és cikinek tartja a nők fizikai bántalmazását vagy a nemi erőszakot, de nem érti, mi a probléma a nők eltárgyiasításával, a pornóval, vagy a berögzült nemi szerepekkel. Sokan tehát a progresszíven gondolkodó emberek közül is inkább azokon a területeken támogatják az alulprivilegizált csoportok egyenjogúsági törekvéseit, amelyek nem veszélyeztetik az ő vélt vagy valós érdekeit.


Gyakori az is, hogy a többségi csoporthoz tartozó emberek személyes támadásként élik meg, amikor az alulprivilegizált csoport tagjai az őket érő hátrányokról beszélnek:

„Az neurotipikus emberek vajon tényleg lépten-nyomon kizárják az autistákat az életükből? Mindig bántják őket? CSAK és kizárólag? Egy neurotipikus embernek is vannak problémái (itt a mentális betegségekre gondolok), ha ezt figyelembe vesszük, ők (is) kirekesztettek. Nem látok tőlük, és olvasok róluk ennyi "kampányt". Megjegyezném még, hogy egy autista ember igen csúnya módon meg tud bántani egy neurotipikus embert! Erről nem találok sűrűn cikket. (Biztos nem letéző dolog..)”

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezekben a bejegyzésekben én személy szerint nem az egyes embereket hibáztatom. Tisztában vagyok azzal, és értékelem, amikor egy neurotipikus belátja, hogy vannak olyan területek, ahol az autistákat hátrányok érik. AC is írt arról az esetről, amikoregy kávézóban debileknek neveztek minket, és miután kárpótlásul felajánlották, hogy megihatunk náluk egy csésze forró italt, éltünk a lehetőséggel. A magam részéről most is nagyra becsülöm a kávézó vezetőségét ezért a gesztusért, és azóta is szívesen látogatok el oda. Több olyan neurotipikus szülővel is találkoztam, akik egyenlő partnerként kezelik a felnőtt érintetteket, még ha korábban másként is gondolkodtak. Szó sincs tehát arról, hogy úgy gondolnánk, hogy a neurotipikus emberek mindegyike előítéletekkel viszonyulna az autistákhoz.

Semota is írt korábban arról, hogy amikor a neurotipikus szülők egyes nem túl szerencsés megnyilvánulásairól írunk, akkor nem az egyes szülőket hibáztatjuk, és nem őket akarjuk megszégyeníteni azzal, hogy nyilvánosan leírjuk, mi a probléma az álláspontjukkal. Ilyenkor rendszerben gondolkodunk, és olyan viselkedésformákról, álláspontokról írunk, amik gátolják az autisták egyenrangúként kezelését. Éppúgy, ahogy az extrovertált aspikról szóló bejegyzésem sem kimondottan rólam szól, hanem olyan viselkedésformákról, amit saját magamon kívül több aspinál is megfigyeltem már.

Azt is látom, hogy sok szülő jót akar az autista gyerekének, viszont pont ezért azt kívánja, hogy bár ne lenne autista – ami így egy paradox helyzetet teremt, hiszen ez akaratlanul is azt közvetíti, hogy a gyerek személyiségének egy részét megváltoztatná. Természetesen tudom, hogy a gyereket érő hátrányok mellett az autista gyereket nevelő szülők nem kapnak semmilyen támogatást, gyakran magukra maradnak, nem tudják, hova írassák be a gyereküket, stb. Tudom azt is, hogy sok párkapcsolat megy tönkre részben a nehézségek, részben pedig az autizmus kudarcként való felfogása miatt. Az eltérő képességprofil is nehézségeket okozhat a gyerek felnevelése során, hiszen sokkal nehezebben tudja a szülő és a gyerek megérteni egymást. Azt is látom, hogy a patriarchális szerepelvárások miatt ilyenkor jellemzően az édesanyára hárul a gyereknevelés – aki a sztereotípiákkal ellentétben nem tudja ösztönösen, hogyan kell felnevelni egy gyereket (akár autista, akár neurotipikus nőről van szó). Tisztában vagyok tehát azzal, hogy egy neurotipikus édesanya mennyi nehézséggel néz szembe, és érthető, ha ilyenkor elege lesz az egészből, az anyagi nehézségektől kezdve a többi szülő kérdő tekintetén át az érdekvédő autistákig, akiket azért olvas, hogy jobban megérthesse a saját gyerekét. Úgy látom, hogy sokan közülük úgy fogják fel az általunk leírtakat, hogy a szülők hibásak, amiért nem tökéletes állapotként fogják fel az autizmust.


Én a magam részéről nem gondolom, hogy a szülőknek mindig elégedettnek kellene lenniük, vagy tökéletesnek kellene gondolniuk az autizmust. Tisztában vagyok azzal, hogy két autista sem mindig érti meg egymást olyan könnyen, és ahogy egy autistának is nehézséget okoz az NT-k megértése, úgy egy NT szülőnek sem mindig könnyű megértenie az autista gyerekét (és egy autista szülőnek sem mindig könnyű a saját autista gyerekét nevelni). Másrészt az autisták tökéletesként, felsőbbrendűként való beállítása, ahogy arra Semota is rámutatott korábban, éppúgy elembertelenítő, mintha valaki alacsonyabbrendűként kezeli őket.

Ami a hozzászólás további részét illeti, én a magam részéről azért nem írok a mentális problémákkal rendelkező NT-kről vagy más neurodivergens emberekről, mert visszás lenne, ha én akarnám felmérni, hogy őket milyen hátrányok érik a hétköznapokban. Az ő döntésük, hogy szeretnék-e megosztani a tapasztalataikat – ha nem, annak is meg lehet az oka.

Mindenesetre az, hogy ők kevésbé hallatják a hangukat, még nem jelenti azt, hogy az autistáknak hallgatniuk kell a saját problémáikról. Azt is visszásnak tartom, hogy a komment szerzője akarja megszabni, hogy pontosan mennyit beszélhetünk és milyen problémákról. Nem gondolom, hogy egy ismeretlen kommentelőnek kell megszabnia, hogy pontosan milyen problémák érdemelnek említést, és mik számítanak „túlzásnak”, ezt az érintettek maguk is meg tudják ítélni.

Azzal egyetértek, hogy előfordul, hogy egy autista bánt meg egy neurotipikust, sok esetben azért, mert nem ismer bizonyos íratlan szociális szabályokat (ilyen esetben a megszégyenítés helyett szerencsésebb kulturált hangnemben megmagyarázni az illetőnek, hogy miért volt bántó az, amit mondott). Természetesen az érdekvédelem során is előfordulhat, hogy egy-egy megnyilvánulás a visszájára sül el, és vannak olyan emberek is, akik félreértik az alapvetően esélyegyenlőségre irányuló törekvéseket, és saját magukat felsőbbrendűnek gondolják.


Az egyik legjelentősebb autista érdekvédő, Jim Sinclair 1993-as, az autisták gyászolásáról szóló beszédét is joggal érezhették sokan bántónak. A szülők gyászfolyamata helyett talán szerencsésebb lett volna a társadalomban élő sztereotípiák káros voltára felhívni a figyelmet, hiszen az autista gyerekek „gyászolásáért” is jórészt a sztereotípiák és az autisták hátrányos helyzete a felelős. Erről AC is írt korábban – így nem gondolom, hogy ez a téma teljesen figyelmen kívül lenne hagyva az autisták által vezetett érdekvédelmi blogokon. Azt is szóvá szoktuk tenni, amikor autisták tesznek általánosító megjegyzéseket a neurotipikusokra, vagy amikor felsőbbrendűként igyekeznek beállítani saját magukat.



Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy minőségi eltérés van aközött, hogy egy autista megbánt egy neurotipikust, és aközött, hogy az autistákat rendszerszintű hátrányok érik nemcsak az intézményrendszer terén. Az eltérő képességprofiljuk miatt jellemzően ők az iskolai és munkahelyi bántalmazók célpontjai, és elég sokan kihasználják őket. Naponta hallani, ahogy emberek rémüldöznek attól, hogy a gyerekük autista lesz az oltásoktól, és hogy már a terhesség idején ki kellene szűrni az autizmust. Sok érintett az őt ért hátrányokat azzal próbálja kompenzálni, hogy saját magát felsőbbrendűként állítja be – ami természetesen ugyanúgy nem helyénvaló, mint amikor NT-k állítják be magukat felsőbbrendűnek. Ugyanakkor fontos különbség, hogy az autisták csak elvétve állítják be felsőbbrendűként magukat, és ez a hozzáállás amiatt alakul ki, mert a társadalom többsége alacsonyabbrendűnek tartja a normától valamilyen módon eltérő embereket. Alacsonyabbrendűnek persze nem csak az autistákat szokták tekinteni – ide tartoznak más alulprivilegizált csoportok tagjai, és ide sorolhatjuk a kommentelő által említett mentális problémákkal küzdő neurotipikusokat is.


2017. március 20., hétfő

Extrovertált aspik

Az egyik legnagyobb félreértés az autistákkal kapcsolatban, hogy introvertáltak (= zárkózottak, kevésbé igénylik más emberek társaságát), holott az ember képességprofilja önmagában nem sokat árul el a társaságigényéről. Egy NT is lehet introvertált, és egy aspi is lehet extrovertált. Sok autista szenzoros okokból és a szociális szorongás miatt valóban kerüli más emberek társaságát, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan introvertáltak lennének. Sőt, van, akinek kifejezetten nagy a társaságigénye, de a szociális kudarcok miatt feszélyezve érzi magát társaságban. Ebben a posztban az extrovertált aspikról szeretnék írni, és arról, hogy miért káros az autista = introvertált sztereotípia. Természetesen mivel a képességprofil az ember személyiségére is kihatással van, ezért véleményem szerint máshogy viselkedik egy extrovertált aspi és egy extrovertált NT. Nem végeztem erre vonatkozóan behatóbb kutatásokat, inkább a személyes élményeim és a más aspikkal való találkozásaim alapján írok. Bár nem egyértelmű számomra, hogy extrovertált vagy introvertált vagyok, saját magamat is inkább az extrovertált aspik közé sorolom, mert a lentebbiek egy része rám is illik, és harsányabb vagyok, mint sok más aspi.



Megfigyelésem szerint az extrovertált aspik az extrovertált NT-khez hasonlóan szeretnek sokat beszélni, egy aspikból álló társaságnak általában ők a hangadói, az NT társaságokban viszont ugyanúgy nehezen boldogulnak. Vannak köztük, akik később azért tűnnek visszahúzódónak, mert korábban szankciók érték őket azért, amiért nem az NT szabályoknak megfelelő módon barátkoztak, kezdeményeztek. Vannak viszont olyan aspik is (közéjük számítom saját magamat is), akik a biztonságosnak számító közegen kívül sosem tudtak, szerettek igazán kezdeményezni, viszont ha valaki megszólítja őket, akkor dől belőlük a szó.

Ugyanígy, az extrovertált NT-khez hasonlóan az extrovertált aspik is többet beszélnek saját magukról. Az oversharing (túl sok személyes információ megosztása kéretlenül) elég jellemző lehet sok extrovertált aspira, ami viszont az extrovertált NT-knél talán kevésbé gyakran fordul elő, hiszen sok NT jobban fel tudja mérni, hogy a beszélgetőpartner mire kíváncsi, vagy miért kérdezi azt, amit kérdez.

Különbséget szoktak tenni aközött is, hogy az extrovertált/introvertált emberek milyen kommunikációs vagy információfeldolgozási formát részesítenek előnyben. Bár a legtöbb aspi nyitott arra, hogy a speciális érdeklődési köréről beszéljen, meglátásom szerint az extrovertáltaknál gyakoribb, hogy más emberekkel is szeretnék ezt megosztani, és jobban szeretnek beszélni bizonyos SI-jeikről, mint olvasni róla (a kettő természetesen nem zárja ki egymást). Bár a legtöbb extrovertált ember jobban szeret beszélni, mint írásban kommunikálni, az aspiknál úgy látom, hogy az extrovertáltak is inkább az írásos formát részesítik előnyben, és a kommunikáció módját egyébként is befolyásolhatják különböző szenzoros és egyéb tényezők.

„Miről ismerhetsz meg egy extrovertált autistát?
  • Nem szégyellenek köszönni az idegen embereknek. Bárkire rámosolyognak, akár ismeretlenekre is.
  • Lehet, hogy nem hívják meg őket gyakran partikra vagy összejövetelekre, de ha részt vesznek ezeken, akkor nagyon jól érzik magukat.
  • Ha egy csoport a speciális érdeklődési területük mentén szerveződik, szívesen vállalják magukra a vezető szerepet.
  • Imádnak beszélni, de gyakran nem ismerik fel a szociális jelzéseket, és túl sokat beszélnek.
  • Szeretnek kirándulni és utazni, és ezekben a helyzetekben ritkán mutatnak szorongást.
  • Nem ismerik az íratlan társas szabályokat.
  • Inkább beszélnek, mint hallgatnak, és gyakran félbeszakítják azt, aki éppen beszél.
  • Szeretnek emberek közelében lenni, és nagyon vágynak a társaságra, de hiányoznak az életükből a valódi barátságok.
  • Minden speciális érdeklődési területüket érintő társas interakcióra azonnal lecsapnak.
  • Általában nagyon hangosan beszélnek, de nem feltétlenül veszik észre.
  • »Hangosként« és »gyerekesként« lehet jellemezni őket, még nagyobb társaságban is jellemzőek rájuk a nagy érzelmek és a gyakori hangulatváltozások.
  • Gyakran nagyon kirívóan »különcnek«, »furcsának«, »bántónak« vagy »idegesítőnek« tartják őket.”
A felsorolásból, ami inkább az NT-k nézőpontját tükrőzi, sok mindent igaznak érzek, bár egyes pontokat, pl. az utazásról szólót túl általánosítónak érzem, és az is zavaró, hogy a legtöbb tulajdonság negatívumként jelenik meg.

Tapasztalataim szerint az aspik, és azon belül az extrovertált aspik társaságigénye nagyon változó lehet. Van, aki aktívabb társas életet él, közösségeket szervez, más a speciális érdeklődési köréhez kapcsolódóan nyit más emberek felé, megint más viszont inkább az évek során kialakult baráti kapcsolatait részesíti előnyben, és nehezebben alakít ki új ismeretségeket. Ugyanakkor úgy látom, hogy míg az (általam ismert) extrovertált NT-kkel szemben, akik unalmasnak tartják az egyedüllétet, az (általam ismert) extrovertált aspik jól érzik magukat egyedül, sőt, az introvertált aspikhoz hasonlóan nekik is nagy igényük van az egyedül töltött időre.

„Extrovertált autisták
  • Sokkal nyilvánvalóbban »furcsák«, »mások«
  • Idegesítőnek, hangosnak, és kicsit »túl soknak« szokták tartani őket
  • Szociális esetlenség: túl sokat beszélnek, vagy túlságosan leragadnak egy témánál
  • Vágynak a speciális érdeklődési területéhez kapcsolódó szociális interakciókra
  • Minél inkább szeretnének részt venni a társaság életében
  • Bárkivel szívesen elkezdenek beszélgetni, és mindenkit név szerint ismernek

Introvertált autisták
  • Elvegyülnek a tömegben, ezért »normálisnak« tűnnek
  • Visszahúzódónak, zárkózottnak szokták tartani őket
  • Szociális esetlenség: keveset vagy egyáltalán nem beszélnek
  • A speciális érdeklődési területüket illetően inkább a komfortzónáján belül maradnak
  • Inkább megfigyelőként vannak jelen
  • Általában egyedül szoktak lenni, társaságban könnyen válhatnak azzá az emberré, aki nincs jóban senkivel

Mindketten
  • Szeretnek a speciális érdeklődési területükről beszélni
  • Nehezen ismerik fel a társalgás íratlan szabályait
  • Szenzorosan túlterhelődhetnek
  • Sok energiájukat igénybe veszi a társasági élet íratlan szabályainak elsajátítása és alkalmazása, ezért szükségük van feltöltődésre
  • Mindketten stimmelnek”

Ettől függetlenül károsnak tartom azt a sztereotípiát, hogy minden aspi kivétel nélkül introvertált lenne. Nemcsak azért, mert sztereotípia a sztereotípiák minden dehumanizáló és sokszínűséget tagadó vonásával együtt, hanem mert sok aspi lehet, hogy emiatt nem fogja magáénak érezni az autizmus fogalmát, ami adott esetben sokat segíthetne neki. Ezen kívül ez a szemlélet tagadja azt, hogy vannak olyan aspik, akiket a környezet elutasítása tett visszahúzódóvá. Közvetve tehát az el nem fogadó közeg felelősségét tagadja, és az illető képességprofiljából adódónak állít be egy olyan viselkedést, ami egyébként lehet, hogy teljesen idegen az ő személyiségétől. Ezen kívül lehetőséget ad arra, hogy egy magányos, kilátástalan helyzetben lévő autistát még inkább a sorsára hagyjanak. Sok autista nem igazán tud/szeret kezdeményezni, de örömmel veszi, ha mások megszólítják – az a tévhit viszont, hogy nincs is igénye társaságra, arra ösztönözheti inkább a többieket, hogy kezdeményezés helyett megvárják, amíg az aspi nyit feléjük.

Összességében úgy látom, hogy az extrovertált aspik ötvözik az introvertált és az extrovertált típus jellemzőit, és emiatt nem egyértelmű számukra (sem), hogy melyik típus jellemzői illenek inkább rájuk. Az összes extrovertált aspi, akivel eddig találkoztam, vagy bizonytalan volt, vagy pedig az MBTI személyiségtípus alapján kapott jellemzőket vette alapul. Bár sok extrovertált aspi a korábbi kudarcai ellenére is közvetlenül viselkedik másokkal, vannak olyanok is, akik a szociális szorongás miatt inkább introvertáltnak tűnhetnek NT társaságban vagy ismeretlen emberek között. Egy csak aspikból álló társaságban viszont könnyű kiszúrni az extrovertált aspikat. Általában ők a társaság hangadói, mind szóban, mind írásban sokkal több információt osztanak meg, nem csak saját magukról, de a speciális érdeklődési területeikről és más témákról is. Ennek persze megvannak az előnyei és a hátrányai is – sok extrovertált aspi a közvetlenségével be tud vonni több embert is a beszélgetésbe, és ez jelentősen oldhatja a hangulatot egy találkozón, viszont előfordul olyan is, hogy túlbeszélik a többi aspit, emiatt mások nem jutnak szóhoz. Természetesen az általánosabb jellemzők mellett fontos hangsúlyozni az egyéni különbségeket, amik nemcsak az eltérő személyiségből, hanem az eltérő tapasztalatokból is adódhatnak. Ahogy nincs két ugyanolyan aspergeres, úgy két egyforma extrovertált aspit sem lehet találni, és az extrovertált aspik ismertetőjegyei közül egyesekre van, ami inkább, és van, ami kevésbé jellemző.